2018. március 15., csütörtök

Túrós pogácsa

Túrós pogácsa

Nem mondom, hogy gyakran fogom elkészíteni, pedig veszett finom, de nincs nagy türelmem a kis pogácsák kiszaggatásához.

Hozzávalók:

25 dkg liszt,
só,
3 g sütőpor,
2,5 dkg élesztő,
25 dkg vaj,
25 dkg túró,
1 tojás sárgája.

Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverjük, az élesztőt nem kell felfuttatni, csak belemorzsolni a lisztbe, majd összegyúrjuk és 1 éjszakára a hűtőbe tesszük. Reggel átgyúrjuk, majd 2x hajtogatjuk, közben 30 percig pihentetjük. Tojással lekenjük, megszórjuk reszelt sajttal és kiszaggatjuk. A maradékot összekeverjük és én most apróra vágott tökmagot tettem bele, jót tett neki. 180 fokra előmelegített sütőben 15-18 percig sütjük.




2018. március 8., csütörtök

Kefires lángos

Kefires lángos

Régi vágy teljesült, meglepően könnyen!

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt (BL55),
3 dkg élesztő,
1 doboz kefir (130 gramm),
1,5 - 2 dl langyos víz,
1 teáskanál só,
1 teáskanál cukor.

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttatjuk, majd bekeverjük a tésztát. Összegyúrjuk és gombócokat formázva 20-30 percig kelesztjük. Bő, közepesen forró olajban kisütjük.





2018. március 7., szerda

Hamburger zsömle

Hamburger zsömle

Régóta tervezgettem és most végre megcsináltam. 100x jobb, mint a bolti.

Hozzávalók:

60 dkg liszt,
1 kis pohár joghurt vagy kefír,
4 dkg olvasztott vaj,
1 tojás + 1 a kenéshez,
2,5 dkg élesztő,
2-3 evőkanál cukor + az élesztőhöz,
2 + 1/2 dl tej,
1 csipet só.

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt felfuttatjuk kevés tejjel és cukorral, majd az összes hozzávalót egyszerre összegyúrjuk. Meleg helyen fél órát kelesztjük. Bucikat formálunk és 20 percig pihentetjük. Utána lekenjük felvert tojással és addig pihentetjük, amíg a sütő felmelegszik 200 fokra. Utána még egyszer lekenjük és megszórjuk szezámmaggal vagy amivel szeretjük, én például vegyes magokkal, majd betoljuk a sütőbe és visszavesszük a hőfokot 170 fokra. 16 perc alatt készre sütjük.




2018. március 1., csütörtök

Fánk sütőben sütve

Fánk sütőben sütve

Sokkal kényelmesebb, mint az olajban sütés és az íze is szuper. Sok recept van, én ez alapján készítettem.

Hozzávalók:

50 dkg liszt,
5 dkg margarin,
7 dkg cukor,
3 dkg élesztő,
2 db tojássárgája,
3 dl tej,
csipet só,
ízlés szerint töltelék.

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot és felfuttatjuk benne az élesztőt. A legjobb, ha a tojás és a margarin szobahőmérsékletű. A liszthez adunk minden hozzávalót, és jól kidagasztjuk, ha kell még lisztezzük. Majd nagyjából egy óra alatt a duplájára kelesztjük.
Kicsit átgyúrjuk, kb.2cm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk, közepükbe kis mélyedéseket készítünk. Ezt én kis pohárral oldottam meg. A mélyedésekbe tetszőleges lekvárt teszünk.
A sütőt előmelegítjük 165 fokra, addig a tepsiben hagyjuk még kelni a fánkokat, majd kb. 20perc alatt megsütjük őket.